Kiskunlacházán, a CSEFOSZ Sportfesztiválján mutatkozott be az MTSZ új bizottsága, amely a fogyatékossággal élők sportját fogja segíteni.

Az eseményen az elnökség részéről Noszek Péter vett részt, ezzel is jelezve, hogy az új vezetés szívén viseli a tenisz ezen ágát is.

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál kevesebb vendéget és résztvevőt hívtak a szervezők, ám ezúttal az online kapcsolat lehetőségét is kihasználták.

 

Gy. Szabó Csilla írása * „Az első öt perc talán furcsa lehet közöttük, ám ezt követően mindenki feloldódik és megszűnnek a korlátok” - osztja meg velünk tapasztalatait Sikos Ágoston, a Városmajori Gimnázium 17 éves tanulója, aki szabadidejében a Csepel-Szigeti Fogyatékosok Sportegyesületének tagja és önkéntese, valamint a 2015-ös Los Angeles-i Speciális Olimpián teniszben aranyérmes Kelemen Zsombor partnerjátékosa.

A Kiskunlacházán szombaton megrendezett XVIII. CSEFOSZ Sportfesztiválon a gyakorlatban is bizonyítani tudja azt az állítását, miszerint a fogyatékossággal élők világa valójában egy csodálatos környezet, amelyben az épek is gazdagodhatnak. S nemcsak tapasztalattal, de életre szóló barátságokkal és mérhetetlen szeretettel.

– Itt senkinek sincsenek rossz gondolatai, hátsó szándékai – vezet minket tovább a fiatal önkéntes az esemény hangulatába, miközben azt is megtudjuk róla, hogy a Városmajori Teniszklubba jár edzésre, ám a versenyzés sohasem vonzotta. A jótékonykodás annál inkább, s bár eleinte csak kellemes időtöltésnek gondolta az önkéntesi tevékenységet, mára sokkal több lett belőle. – A fogyatékossággal élők akkor sem tudnak gonoszak lenni, amikor megpróbálnak, annyira jók ők, születésüktől fogva. Ez egy csodálatos világ, apró csínyekben merül ki a rosszalkodás. Valószínűleg ezért is érzem annyira jól magam közöttük. Partnerjátékosként egyáltalán nem jelent nehézséget velük teniszezni. Igaz, a különböző versenyeken elsősorban azokkal lépek pályára, akik már nagyon jók, a játék hevében pedig megfeledkezünk minden gátló tényezőről. Mintha a saját klubomban, a Városmajorban lennék. Természetesen a barátaimat is igyekszem bevonni, az osztálytársaim közül is többen itt vannak, s még többen jöttek volna, ha éppen nincs más programjuk.

Ágoston osztálytársai annyiban mindenképpen egyedi helyzetben vannak, hogy láthatták a fiatalember, az érzékenyítés jegyében készült rövid filmjét, amely a Speciális Olimpia Szövetség egyik európai pályázatára készült. Az alkotáson keresztül nyílt meg számukra ez a furcsa a világ, amelytől most már nincs miért félniük.

 

nzk nlkl mgis elgedetten

 

De mit jelent az érzékenyítés szó ebben az esetben? Erre a fesztivál főszervezője, a CSEFOSZ SE elnöke, a szervezet teniszbizottságának tagja, Medvegy Judit adja meg a választ:

Az épek figyelmét szeretnénk minél jobban felhívni a fogyatékossággal élők gondjaira, problémáira, amelyekre az integráció a legjobb megoldás. Ezen belül is a közös sport az egyik leghatásosabb eszközünk, hiszen ezt a fajta együttlétet mindenki pontosan ugyanúgy élvezi. A sportfesztiválunkat lassan két évtizede rendezzük, ám most először partnerünk a Magyar Tenisz Szövetség új fogyatékos sportbizottsága, amelynek megalakulásától igen sokat várunk, s amelynek én is tagja vagyok az értelmi fogyatékossággal élők képviseletében. Idén a koronavírus-járvány miatt kevesebb résztvevőt hívtunk, hiszen támogatottjaink közül sokaknak gyenge az immunrendszere és kockáztatni semmiképpen sem szerettünk volna. De a hagyományt sem megtörni. A szlovákiai Grace Sportegyesület például online kapcsolódik be a játékba.

S így is történt, az íjászat – merthogy nemcsak tenisz szerepelt a programban, de darts, bocsa és célba rúgás is – felnőtt női ép kategóriájában példál Zuzana Stavrovská a szlovákiai egészségkárosultak szervezetének főfelügyelője végzett holtversenyben a második helyen. Természeten online. A fesztivál nyitó- és egyben legnépszerűbb eseménye azonban a para teqpong és teqis bemutató volt, amelyen Németh Roland és a kameruni Cédric Watchou ép társuk mellett kerekesszékben ülve mutatott be fantasztikus megoldásokat a magyar fejlesztők által kitalált görbített asztalokon.

– Az érzékenyítés fontos része, hogy ép és fogyatékkal élő sportoló párban versenyez, a para teqis esetében, így itt is, strandtenisz ütőt és a Play and Stay tornákon megszokott zöld labdát használjuk, ám a játék a kerekesszékes teniszre épül – veszi át az alkalmi kalauz szerepét Fábián Ágnes, az MTSZ-ben Gubacsi Zsófia vezetésével újonnan alakult bizottság kerekes teniszért felelős tagja, aki Pakson tanult meg teniszezni, majd a fővárosba költözve a Diego SC-ben játszott, a Game Tennis Team-ben pedig a mai napig csapatozik. – A TF sportmenedzser szakán végeztem, ezért nagyon szerettem volna a sport és különösen az ütős sportok közelében maradni. Ez tehát az én indíttatásom, korábban nem foglalkoztam fogyatékkal élőkkel. El kellett tehát mélyülnöm a kerekesszékes tenisz technikájában, amihez nagyon sok videót megnéztem, s a sportági alapokat ehhez próbáltam alakítani. Természetesen magam is kipróbáltam székből játszani, és bevallom nem volt könnyű. Egyszerre hajtani és ütni jóval nehezebb, mint a lábainkat használni, amelyek normális esetben „maguktól”, teljesen természetesen mozognak. Minden tiszteletem a fogyatékos sportolóké, nagyszerű dolog, amit csinálnak.

A sportfesztiválon az MTSZ új bizottságának tagjai közül Poós Gergely a szervátültetett, Máthé Gábor pedig a hallássérült teniszezők képviseletében volt jelen. Orbán-Sebestyén Katalin a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakágvezetőjeként kapcsolódott be a programba, az MTSZ elnöksége részéről a jövőben kapcsolattartói feladatot ellátó taggal, Noszek Péterrel egyetemben. De jelen volt a kerekesszékes szakág vezetője, Bor Péter is.

 

parzs csata a teqasztal krlIntegrált teqis bemutató épek és kerekesszékesek egy párban

 

A para teqis bemutatót követően a Pillangó SE két értelmileg akadályozott, a Speciális Olimpiákon korábban sikeresen szerepelt teniszezője Sárosi Balázs és Kelemen Zsombor is asztalhoz lépett, a kerekesszékes sportolók párjaként. Néhány percnyi ismerkedést követően, gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez, miközben Balázs édesapja mesélt nekünk a fogyatékossággal élők sporthoz fűződő viszonyáról:

– Nagyon szeret itt lenni a fiam, feldobja ez a közösség, ami persze nekünk is örömet okoz. A versenyeken egyáltalán nem érzem a különbséget, ugyanaz a lelkesedés hajt egy épet, mint egy fogyatékkal élőt. Amikor például Balázs a kontinensviadalon lépett pályára, alig hittem a szememnek, olyan játékot produkált. Nagyon sokat ad neki az is, hogy épekkel együtt versenyezhet, ezért nem is volt kérdés, hogy erre a fesztiválra is jövünk, ahogy minden más hasonló eseményre.

 

srosi balzs tavaly nyert specilis olimpit teniszbenSárosi Balázs tavaly nyert Speciális Olimpiát teniszben

 

A magyar teniszéletből sokak számára csenghet ismerősen Patay Gabriella neve, aki a Fogócska SE sportolóit kísérte el Kiskunlacházára. A Down Alapítvány sportklubjában teniszt oktató szakember tavaly kapcsolódott be a fogyatékossággal élők sportéletébe Sebestyén Kata és Medvegy Judit révén.

– Az értelmi fogyatékosok esetében nagyon jó fejlesztő eszköz a tenisz, hiszen a mozgáskultúrát, a koordinációt, a figyelmet, a fegyelmet, valamint az egyensúlyérzéket egyaránt javítja. A játékszabályok elfogadtatása a mindennapi életben szükséges alkalmazkodási képességüket edzi, ezáltal a közösségi viselkedésükre van jó hatással. Sajnos a járvány miatt a lakóotthonokban élők most nem lehetnek velünk, csak a napközis foglalkozásokon résztvevők. Ami pedig a tenisz részét illeti, a színvonal ahová eljuthatnak a fogyatékkal élők esetében is egyéniségfüggő. Van, akinek jobban megy a játék, van, akinek kevésbé. A személyiségfejlesztés sikeressége azonban soha nem függ a mutatott játék képétől, az minden esetben nyomon követhető.

Patay Gabriella zárómondatával pedig nemcsak a fogyatékossággal élő, de az ép sportolók esetében is mindenképpen egyetértünk. A hétköznapokban azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról az értékekről, amelyeket a sport, és azon belül a tenisz is képvisel számunkra.

 

lachza

FaLang translation system by Faboba

teniszlexikon – rendelje meg itt online

Pályakereső