A korosztályos teniszversenyek újraindításával kapcsolatosan több mint 120 európai szakember részvételével megtartott online egyeztetésen magyar részről Pelva Gábor sportigazgató és dr. Zsiga László szövetségi edző vett részt.

Az idei versenynaptárból most már biztosan kimaradó európai viadalok leginkább a nemzetközi összehasonlítást nehezítik, amelyre pedig különösen nagy szükségük lenne a fiataloknak.

A közelgő korosztályos országos bajnokságra selejtezőként szolgáló Budapest- és vidék-bajnokságon látható volt a fejlődés, ám a nemzetközi riválisok sem pihennek.

Kincses Kolos és Győri Lóránt

Gy. Szabó Csilla írása * A koronavírus-járvány elhúzódása már többször is időpont-módosításra kényszerítette a nemzetközi teniszélet újraindításáért felelős szervezetek döntéshozóit, legutóbb a napokban. S bár a pandémia kezdetén többen úgy gondolták, hogy a legfiatalabbak, vagyis a Tennis Europe égisze alá tartozók élete térhet vissza a legkorábban a régi kerékvágásba, most épp az ellenkezőjének vagyunk tanúi.

A kontinentális szövetség online egyeztetése után véglegessé vált, az U12-es korosztályok számára biztosan nem rendeznek több nemzetközi viadalt idén, s az idősebbek is csupán kettes és hármas szintű versenyeken mérhetik össze tudásukat ősszel. S bár az egyéni Európa-bajnokságok megrendezését a lehető legtovább kezelték nyitott kérdésként, ma már tudjuk, a fiatalok számára idén egyetlen kategóriában sem hirdetnek győzteseket.

− A 12 éven aluliak, valamint a szuper és egyes kategóriás verseny résztvevői számára a rendezők biztosítják a vendéglátást, amely a pillanatnyi járványügyi helyzetben elviselhetetlenül magas pluszköltségekkel terhelte volna meg őket – mondta el honlapunknak dr. Zsiga László, az U12-es és az U14-es válogatottak szövetségi edzője, aki Pelva Gábor sportigazgatóval közösen vett részt az online eszmecserében.

– Az európai vezetők felmérték, hogy képtelenség a játékosokat külön szobában elhelyezni, márpedig a vírus miatt nincs más megoldás. Azok a versenyek, amelyek mégis megtarthatóak, azokat természetesen nézők nélkül lehet csak lebonyolítani. A kontinens több országában is súlyos következményei voltak a járvány első hullámának, ezért teljesen érthető a döntéshozók óvatossága. Továbbra is mindenkinek elsősorban a saját országhatárain belül kell biztosítania a versenyzési lehetőséget. És ez sajnos nemcsak a legfiatalabbak esetében van így, hiszen azon korosztályokban, amelyek számára mégis rendeznek tornát, a viadalok kisebb száma miatt nagyon nehéz lesz bekerülni a mezőnybe. Természetesen nem örülünk a dolgok alakulásának, de tisztában vagyunk a helyzettel és a saját felelősségünkkel is.

A Tennis Europe vezetői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy minden esetben a fogadó ország kormányának előírásaihoz kell alkalmazkodni, nem megfeledkezve a saját, vagyis a küldő államban érvényes szabályozásról. Így az is elképzelhető, hogy valakire kéthetes karantén vár egy nagyobb kockázatúnak ítélt térségben lebonyolított versenyt követően.

A nemzetközi megmérettetés hiánya révén természetesen nagyobb figyelem fordul a hazai versenyekre, így a napokban befejeződött korosztályos Budapest- illetve vidék-bajnokságra, s a hamarosan sorra kerülő országos bajnokságra is. Előbbit a fővárosiak számára az Építők-pályán, a vidéki versenyzőknek pedig Szentesen rendezték meg.

Dr. Zsiga László a Népligetben látottak alapján az U12-es leányok mezőnyében Kálmán Luca (Alfa TI), Benke-Giosanu Izabella (HTF CSO-KO) és Mihálka Anna (Alfa TI) fejlődését emelte ki, s bár a Tenisz Műhely 11 éves teniszezője Beviz Lujza végül nem jutott be a legjobb négy közé, az ő játékában látta a legtöbb fantáziát. (A tornát a 2. kiemelt Kardos Lora, Római TA nyerte szettveszteség nélkül – a szerk.) Az U14-es korosztályban Komlódi Kiara (MTK-Budapest) triplázott, de a szakember szerint Bak-Szabó Norina (Top Sport SE) és Kovács Hanna Orsolya (Tenisz Műhely) is kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtott. Nekik koruknál fogva most már a nemzetközi versenyekre kellene több figyelmet fordítaniuk. Igaz, most éppen ez a legnehezebb.

 

budapest bajnoksg l12Budapest, L12, dobogósok: Benke-Giosanu Izabella, Kardos Lora, Mihálka Anna és Kálmán Luca

 

A fiúk mezőnyében az U12-es győztes Takács Bercel Sándor (Római Teniszakadémia) mellett Lázár Tamás Krisztián (Alfa TI) és Kovács Marcell (Pasarét TK) emelkedett ki a mezőnyből, az U14-es bajnok Győri Lóránt (MTK-Budapest) pedig a korosztály két legjobbját, Kincses Kolost (MTK-Budapest) és Halmos Kornélt (Pasarét TK) verve nyerte a tornát.

− Győri teljesítménye tiszteletet érdemel, nagyon keményen játszott, kegyetlenül beütött mindent, így verhette meg Kolost és Kornélt – dicsérte az MTK-s játékost dr. Zsiga László, majd a szentesi mezőnnyel kapcsolatban a Gellért SE 13 éves játékosát, Bíró Melindát emelte ki. – Melinda mindenkit legyőzött, a tőle megszokott eredményt hozta. Az már most látható, hogy vele szemben az idősebbeknek is kapaszkodniuk kell majd, ami mindenképpen a hazai színvonal javára válhat. Összességében pozitívumnak tartom, hogy mindenki fejlődött önmagához képest, szemmel látható az előrelépés. De, és ezt minden verseny után hangsúlyozom, a külföldiek ugyanígy haladnak, sőt a legjobbak ez idő alatt nem egy, hanem sokkal inkább két-vagy három lépést tettek előre. Az összehasonlítás hiánya miatt fájdalmas igazán a nemzetközi korosztályos teniszélet leállása, hiszen a játékosoknak saját bőrükön kellene tapasztalniuk, hogy az eredményességhez a jelenleginél többet kell beletenniük a munkába. A 12 éven aluliak számára most már biztosan kimarad az idei év, ám a kollégákkal folytatott megbeszélésekből biztosan tudom, hogy ellenfelek most sem pihennek. Mi sem ülhetünk tehát a babérjainkon.

A hamarosan kezdődő korosztályos országos bajnokságon minden bizonnyal kiderül, kikhez is jutott el az üzenet.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső