Négy nappal a közgyűlés előtt végre tisztulni látszik a kép: immár van hivatalosan is bejelentett elnökjelöltje a Magyar Tenisz Szövetségnek.

A Fidesz-politikus Lázár János pénteken délelőtt adta be jelentkezését.

Ezzel párhuzamosan várható, hogy több elnökségi tagjelölt is benyújtja pályázatát.

Lázár János - Fotó: Facebook

 

Ahogy korábban ígértük, a tenisz-palya.hu folyamatosan bemutatja a hivatalos jelentkezőket.

Eddig nem sok dolgunk volt, hiszen az elnökségi tagságra pályázók közül csupán a Molnár István, Hajba Csaba, Kollár László, illetve a felügyelő bizottsági elnöki posztra jelentkező Fehér Tamás tisztelte meg a tagságot azzal, hogy időt kínált az átgondolásra, s nem az utolsó pillanatban küldte el jelentkezését.

Pénteken délelőtt Lázár János beadta kandidálását az MTSZ elnöki pozíciójára. A tisztújító közgyűlés július 27-én 14 órakor kezdődik a Mikovinyi utcai Nemzeti Edzés Központ telepén.

Lázár János az elmúlt két hónapban rengeteget egyeztetett a teniszélet szereplőivel, szinte valamennyi érdekelt csoporttal, mozgalommal. Igyekezett megismerni a sportágban zajló folyamatokat, s pénteken beadott jelentkezése vélhetően annak is a következménye, hogy olyan csapatot verbuvált maga mellé, akik - ha megválasztják őket elnökségi tagnak - véleménye szerint jó irányba tudják vinni a magyar teniszsport zátornyra futott hajóját.  

Lázár János jelölése az elnöki tisztségre pénteken hivatalosan is megtörtént, és kérésére Markovits László, a Vasas elnöke, korábbi válogatott, magyar bajnok teniszező az alelnöki tisztségre pályázik.

LÁZÁR JÁNOS
1975. február 19. , Hódmezővásárhely
Jogász, politikus, két gyermek édesapja.
A harmadik Orbán-kormány Miniszterelnökséget vezető minisztere. 2000 óta a Fidesz – Magyar Polgári Párt tagja. 2002 óta a Fidesz országgyűlési képviselője, 2002–2012 között Hódmezővásárhely polgármestere, 2010–2012 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, 2012-től 2014-ig a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, azt követően miniszter. 2018. április 20-án bejelentette, hogy befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén, és a jövőben nem akar kormánytag lenni, 2018. augusztus 15-étől a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos.

A szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát. 1997 és 1999 között Rapcsák András polgármester személyi titkáraként tevékenykedett. 1998-ban az országgyűlési képviselői és a polgármesteri kampányok egyik szervezője volt. Rapcsák András 2002. február 3-ai halála után lett a Fidesz hódmezővásárhelyi országgyűlési képviselője; 2002. október 20-án Hódmezővásárhely polgármestere lett, s tíz éven át irányította a várost.

Társadalmi tevékenységei:
1999-től az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület ügyvezető titkára. 2001-2006 a Hódtáv Úszó SC elnöke volt. 2003-tól a Gorzsai Mezőgazdasági Rt. igazgatótanácsi tagja. 2006-tól a Hódmezővásárhelyi Ótemplomi Református Egyházközség presbitere.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső