A női mezőnyben Szabanin Natália, a férfiak között pedig Madarász Gergely nyerte a KÖBE-Fortuna-kupát. A Fortuna SE teniszszakosztályának vezetője, Kovács István örömmel üdvözölte a sok régi ismerőst, hiszen az utánpótlás-nevelésre specializálódott klub korosztályos versenyein korábban szinte minden ma már felnőtt játékos megfordult.

Szabanin Natália és Dankó Vanessa Dalma - Fotó: MTSZ/Zádor Péter

 

Gy. Szabó Csilla írása * Székesfehérvár, Balatonboglár, Budapest. A hazai I. osztályú felnőtt versenyek újraindításának első három állomásán a hölgyeknél és az uraknál egyaránt az utóbbi években megszokottnál erősebb mezőny lépett pályára. S bár a legjobbak közül még a nemzetközi viadalok híján is csupán néhányan vállalták az itthoni megméretést, akik végül elindultak, azok ezzel nemcsak a többi résztvevőnek, de a rendezőknek is örömet szereztek.

A júniusi utolsó viadalnak a Fortuna SE teniszszakosztálya adott otthont. A XVII. kerületi klub vezetője Kovács István szinte minden játékost régi ismerősként üdvözölhetett, hiszen a magát utánpótlás-nevelő bázisként megjelölő egyesület nemcsak a korosztályos és felnőtt versenyek megrendezéséből veszi ki a részét, de a sportág számára is folyamatosan termeli a hazai játékosokat. A Szuper Ligában szereplő női csapatuk kilencven százalékát a saját nevelésű versenyzők teszik ki, s ezen a jövőben sem kívánnak változtatni.

− Húsz éve az utánpótlás-nevelést tartjuk a legfontosabb feladatunknak, s bátran kijelenthetem, ezen a téren a tíz legjobb klub közé tartozunk – mondja Kovács István, aki a szlovák mintát követve az óvodai és iskolai toborzásban látja a bázisteremtés kulcsát. A kerületi oktatási intézményeket érintő programjaik révén nem kevesebb, mint hatszáz gyermeket mozgatnak meg évente, s ebből a létszámból tizenöt-húsz lurkó választja véglegesen a teniszt kedvenc sportágául. S bár elismeri, hogy ebből semmiképpen sem lehet úgymond „meggazdagodni”, arra nagyon büszke, hogy most már két évtizede működik sikeresen, tisztán önerőből a klub

– Az utóbbi időben sok szó esett a vidéki egyesületek gondjairól, én azonban nem szeretem ezt a megkülönböztetést, hiszen mi is hasonló problémákkal küzdünk, itt a külvárosban. Nagyon szerényen kell számláznunk, a környékbeli szülők lehetőségeihez kell igazodnunk. Délelőtt az iskola- és óvodateniszes osztályok, délután a csoportos edzések foglalják el a pályákat, esténként viszont ki kell adnunk őket ahhoz, hogy megéljünk. Összességében tehát eltartjuk magunkat, de fejlődni nem igazán tudunk, pedig terveink lennének bőven. A kellemes hangulatú klubélettel és edzőink elhivatottságával, lelkesedésével pótoljuk az esetleges infrastrukturális hiányokat. Nagyon sajnálom, hogy az utóbbi években a magyar teniszben nem jutott elegendő támogatás az utánpótlás-nevelésre, jóllehet, ezen áll vagy bukik a sportág jövője.

Kovács István szerint a nevelőegyesületek megbecsülésének egyik fontos eszköze lenne, ha a nagyobb klubok nem vihetnék el ingyen a tehetségesebb játékosokat, akik fejlesztésébe addig, ahogy náluk a Fortunában is, időt, energiát és pénzt nem kímélve fektettek a „felfedező” szakemberek. Az ígéretes teniszezők többlet edzéseinek költségeibe ugyanis a szülők gyakran nem tudnak beszállni, így ennek jelentős részét inkább a klub vállalja magára a fejlődés érdekében. Nem is rajtuk múlik, hogy akár a válogatott szintig is eljusson egy fiatal. A rákosmenti klubra éppen ezért a tagok  ma már inkább tekintenek családjukként, mint egyesületként, amelynek egyik látványos jele az a „fortunás” karkötő, amelyet a versenyzők egytől egyig viselnek. S maga Kovács István is. A szülők pedig úgy segítenek, ahogy tudnak. A téli sátor felállítására és lebontására sohasem kell külső céget hívniuk, tíz-tizenöt apuka közreműködésével ezt évről évre maguk csinálják.

− Nagyon sok gyerek kezdte itt a karrierjét, s mivel a versenyrendezésben is aktívak vagyunk, a mostani felnőtt viadal résztvevői is szinte mind jártak itt gyerekkorukban. Nagyon jó érzés őket újra látni, játszani pedig még inkább. Nekünk az ad örömet, ha hosszú-hosszú évekre, akár életük végéig is a sportágban maradnak a tőlünk indulók. Gyökereket adunk a fiataloknak, az a legfontosabb, hogy kötődjenek hozzánk és a teniszhez – mondja a KÖBE-Fortuna-kupa kapcsán Kovács István, aki azért halkan azt is megjegyzi, a hangulatos faházukra éppúgy ráférne már a felújítás, mint az öreg sátorra a csere.

A háromnapos viadal során persze a meccsek kerültek az érdeklődés középpontjába, a játékosok dolgát pedig a szokatlanul őszies idő keserítette meg a leginkább. Szombaton váratlan hideggel találták magukat szembe, vasárnap délután és hétfőn délelőtt pedig az eső miatt csúsztak picit a találkozók. A legrosszabbul a Necz András – Szendrői László elődöntő résztvevői jártak, hiszen a győztesnek néhány perces pihenőt követően kellett a döntőben Madarász Gergely ellen kiállnia. Ez a nem könnyű feladat végül a január óta az Egyesült Államokban diákoskodó és teniszező Necz Andrásnak jutott ki, aki végül vereséget szenvedett a fináléban (6:4, 2:6, 0:6). A torna azonban így is szép emlék marad a számára, hiszen előbb Zeljenka Martint, majd a torna első kiemeltjét, Piros Zsombort búcsúztatta.

− Amikor a táblát megláttam, azt hittem, már szombat estére szabad leszek, végül másképp alakult – értékelt a finálé után Necz, a Diego SC teniszezője, aki Zeljenkától egy héttel korábban, Balatonbogláron kikapott, Pirostól pedig utoljára saját bevallása szerint körülbelül tizenkét évesen nyert szettet. – Martin a másodikban csak két ziccert rontott, amit én kihasználtam, s ezen fordult meg igazából a meccs. Ez őt visszavetette, nekem pedig önbizalmat adott. Zsombi ellen más volt a helyzet, hiszen rosszullét miatt fel is adta végül a meccset, tehát messze volt a százszázalékos formájától. Ezt az első pillanattól éreztem, hiszen a challenger-szintű ütéseit most nem tudta hozni. Ha jó formában győztem volna le, annak igazi értéke lenne, ám nem így történt. Az viszont boldoggá tesz, hogy végig mehettem a tornán, sokat és jól játszottam, mert nagyon szeretek teniszezni, élveztem minden pillanatát.  

 

necz kovcs istvan madaraszNecz András, Kovács István és Madarász Gergely

 

A jó állóképességéről híres Necz hiába játszott nagyot az elődöntőben Szendrői ellen – 6:7(6), 7:6(5), 6:2 – , a döntőben sem adta könnyen a skalpját, így az ATP világranglistáján 792. helyen, hetedik legjobb magyarként rangsorolt Madarásznak alaposan meg kellett dolgoznia a tornagyőzelemért (5:7, 6:2, 6:0), amely a fehérvári elődöntő és a boglári nyolcaddöntő után már kicsit járt is neki.

− Saját magam leküzdésével sikerült nyernem, de végül mindig az a legfontosabb, hogy önmagunkat legyőzzük – jelentette ki a finálé után Madarász, aki a körülményekkel is harcban állt, az eső és a mély talaj semmiképpen sem kedvezett neki. Az előző két tornára visszatekintve elmondta, hogy Fehérváron még elsősorban az erőnléti hiányosságok miatt kapott ki Marozsántól, Bogláron pedig egyszerűen rossz napot fogott ki egy parádésan játszó Sallay Péter ellen.

– A karantén alatt nem volt könnyű fenntartani a motivációt, miközben futárként is munkába álltam. Most már persze egyre jobban a teniszre koncentrálok, hiszen itthon és Ausztriában is kezdődik a csapatverseny, s előbb-utóbb a nemzetközi tornák is beindulnak. Bár az utóbbi nem lesz könnyű, hiszen alig lesz viadal, nagy lesz a tolongás, kérdéses, hogy az én ranglistahelyezésemmel felférek-e? De a célomat nem adom fel, az eredetileg kitűzött nyolcszázba sikerült bejutnom, a következő pedig a legjobb ötszáz lesz.

A hölgyeknél ismét nagyon fiatal volt az átlagéletkor, a döntőbe is két juniorjátékos jutott, Dankó Vanesa Dalma és Szabanin Natália. Utóbbi a viadal esélyeséhez méltóan mindössze hat játékot veszítve menetelt a döntőig, amelyben a 15 éves Dankóval találkozott. Az MTK-s Szabanin végül 7:6(4), 4:6, 6:4 arányban verte két évvel fiatalabb ellenfelét.

− Az első négy meccsen nagyon jól ment a játék, azokkal maradéktalanul elégedett vagyok, a mai döntővel viszont egy cseppet sem. Rosszul játszottam és a körülmények is nagyon zavartak. De nyertem, s néha csak ez számít. Szerintem a rutin döntött a javamra – értékelte teljesítményét Szabanin, aki ezzel a második felnőtt I. osztályú tornáját is megnyerte júniusban, s bizonyára Balatonbogláron sem kellett volna a negyeddöntőben búcsúznia, ha nem éppen Bondár Annával kerül szembe, aki a WTA 279. helyén áll, így elméletileg és a gyakorlatban is messze esélyesebb volt nála.

Dankó Vanesa Dalma a múlt héten inkább korosztályos versenyen indult, amelyen nem is talált legyőzőre, de már Székesfehérváron is megmutatta, a felnőtt mezőnyben is számolni kell vele, hiszen az ottani elődöntőben a nemzetközi szinten legmagasabban jegyzett magyar utánpótláskorú játékost, Tóth Amarissát kényszerítette tie-break-re az első szettben.

− Az előzmények ismeretében reméltem, hogy eljutok a döntőig, szépen lassan lendültem bele a tornába és játszottam egyre jobban. Az elődöntőben, Müller Niki ellen már éreztem, ha így folytatom, a fináléban is egyenrangú ellenfél lehetek. Így is lett, persze jó lett volna nyerni, de azért a hétvégi teljesítményemmel mindenképpen elégedett vagyok. Jó úton járunk, s így kell tovább haladni.

FaLang translation system by Faboba

Pályakereső