Nyomtatás

A rendező város politikai vezetői késznek mutatkoznak az augusztus végi versenyre, ám hiányzik még az amerikai kormány jóváhagyása.

Az ITF, az ATP és a WTA egyelőre hallgat, ám úgy tudni, a most érvényes július 31-i határidőt meghosszabbítják augusztus végéig.

Aztán kiderült, a WTA már augusztus elején kezd Palermóban, az ATP augusztus közepén, a US Opent megelőző amerikai keménypályás viadalokkal.

Ilyen az Arthur Ashe Stadion, amikor - edzés idején - nincsenek nézők

 

A USTA, az amerikai szövetség döntött, és már csak a kormány jóváhagyására vár, hogy hivatalosan bejelentse: nézők nélkül, szigorú korlátozásokkal, de megrendezik 2020-ban a US Opent. New York állam kormányzója, Andrew Cuomo kedden délután be is jelentette: megrendezhetik az idei US Opent, de szigorúan nézők nélkül.

„Izgatottan várjuk az idei US Opent, amelyet augusztus 31. és szeptember 13. között rendez meg az Egyesült Államok Teniszszövetsége (USTA). A verseny nézők nélkül zajlik majd, de meg lehet nézni tévén, én is így fogom követni. Az USTA különleges óvintézkedéseket fog majd tenni, amit el kell fogadnunk – fogalmazott Andrew Coumo, a viadalnak otthont adó New York állam kormányzója.

Ezt tehát a házigazda politikai döntése, amelyet egyelőre hivatalosan még nem erősített meg az amerikai kormány. S ugyancsak nem született hivatalos bejelentés a verseny jogait birtokló három nagy ernyőszervezettől.

A férfi profi versenyeket tömörítő ATP, a női viadalokat felügyelő WTA, és a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) hivatalosan még nem jelentette be e döntést, miként azt sem, hogy folytatódik-e a többször módosított határidő (most július 31.) után a teniszidény.

Nem hivatalos információk szerint augusztus végéig meghosszabbítják a nemzetközi tenisz karanténjét. Mindez azt is jelenti, hogy újabb négy hét áll rendelkezésre arra, hogy eldöntsék: lehet-e majd nemzetközi tornákat rendezni augusztus végétől. Ha az igen mellett határoznak, akkor van másfél hónap a felkészülésre, hiszen az esetleges augusztus végi "zárlatfeloldás" éppen egybeesne az amerikai Grand Slam viadal kezdésével.

A nemzetközi teniszidény márciusban állt le a koronavírus-járvány miatt, és - mostani állás szerint - leghamarabb július végén folytatódhat.

A US Opennel kapcsolatban korábban olyan ötletek láttak napvilágot - idézi az nso.hu a felröppent találgatásokat -, hogy az edzésekre érkező játékosok nem használhatnák az öltözőket, hanem a tréning után rögtön visszatérnének a repülőtér közelében lévő hotelbe. Ezt nem hagyhatnák el a torna alatt, és Manhattanbe sem utazhatnának be. Ha a férfi teniszezők tanácsa kéri, előfordulhat, hogy csak két nyert szettig tartanak az ő mérkőzéseik is. A találkozókon előnyben részesülne a sólyomszem-technológia, kevesebb vonalbíró dolgozna a pályákon, és csak felnőtt labdaszedőket alkalmaznának.

A játékosokat Párizsban, Bécsben, Frankfurtban, Buenos Airesben és Dubajban „gyűjtenék össze”, majd – negatív vírusteszt esetén – charterjáratokkal juttatnák el New Yorkba. A Queens negyedben lévő helyszínen aztán naponta ellenőriznék a testhőmérsékletüket és tesztelnék őket.

A legjobbak közül a világelső Novak Djokovics és a második Rafael Nadal már jelezte, hogy a rendkívül szigorú óvintézkedések miatt valószínűleg nem indul a US Openen - tudósított korábban az MTI. Egyelőre azonban az is bizonytalan, hogy az országonként eltérő karantén-intézkedések miatt összejön-e elegendő teniszező New Yorkban, és hogy előzőleg 14 napos izoláció vár-e rájuk. A keleti parti metropolisz a járvány egyik legnagyobb gócpontjának számít az Egyesült Államokban.

A nők mezőnyében két korábbi világelső, a világranglistán második helyet elfoglaló Simona Halep és a rangsorban 9. helyen álló 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams is jelezte, hogy valószínűleg kihagyja a tornát a túlzottan szigorúnak tartott biztonsági intézkedések miatt.

 

 

FaLang translation system by Faboba